TERRA INCOGNITA -> A világ ahol élünk
TERRA INCOGNITA -> A világ ahol élünk
CÍMLAP
 
Szerkesztőség beszélgetések
 
HÍREK -POLITIKA
 
CIVIL VÉDERŐK
 
CIVIL ELLENÁLLÁS
 
MUSTRA
 
A SZELLEM HATALMA
 
ÁLDOZATOK
 
PÁRTOK
 
AZ OROSZOK MÁR A SPÁJZBAN VANNAK
 
Kapcsolatfelvétel
 
Impresszum

Rovat szerkesztő:

Audie

elérhetőségünk:  

  terrainc88@gmail.com

 

 
TEMP
 
A szerk
 
Titkostársaságok - Illuminátusok1.

Az ILLUMINÁTUSOK (1.)

 http://image.hotdog.hu/_data/members3/031/305031/images/illuminati.jpg

Vajda Iván: Az illuminátusok. (A világ gazdasági és politikai élet irányítása a pénzhatalom érdekében?) I. - IV. Rész

 

Sokan akik az illuminátusokal foglalkoznak, csak egy okult szabadkőműves páholynak tartják. Tanulmányozásomból levonva, viszont az Illuminátusi rend a szabadkőművesség felett álló szervezet, amelynek néhány szerző szerint okult szertartásai is vannak, de valójában nem ez a fő profiljuk. Jelenleg egy nagyon gazdag és befolyásos családok által alkotott zárt körű szervezet illetve csoport, melynek célja az alapítójuk (Weishaupt Ádám)által megálmodott új világrend megvalósítása. Céljukat nyíltan, nem az Illuminátusi Rend próbálja megvalósítani, hanem egy általuk kiépített fedőszervezetek szerkezete, amelyik egy olyan hálózatot alkot, hogy regionális szinten is jelen vannak. Ennek a logikája az, hogy az esetleges kudarc esetében, ne az illuminátus rend járatódjon le, hanem az illetékes szervezet, amelyet majd pótolnak mással.

 

 A szabadkőművességtől az Illuminátus Rend magalakulásáig.

 1376-ban bukkan fel a Freemason szó fogalma, ami szabadkőművesre volt lefordítva. A kőművessÉg felvirágzása Angliában a Londoni nagy tűzvész után kezdődött, amikor oda lettek híva Európa legjobb kőműves céhjei. Fenntartották a zárt szerkezetüket, de a céhekbe fokozatosan bekerültek a szakmán kívüliek is, főleg  intellektuálisok, hogy megerősítsék befolyásukat, érdekképviseletüket, egyes kőműs munka megszerzése érdekében. A rend tagságának a hangulata, sok ellenzékiséggel a társadalomban a nyilvánosság előtt sok titokzatos jelképekkel, hozzájárult a világ első Nagy Páholy megalakulásához 1717.június 24.-én.
http://grundaktiv.hu/wp-content/uploads/2007/07/illuminati.JPG   A szabadkőművesség fokozatosan kiterjedt Franciaországba és az egész Európába. A szabadkőművesség fejlődésével újabb, titkos, magas szintű lovagi beavatottságok keletkeztek. A szabadkőművesség a társadalomban mint zárt társaság lép fel, sajátos erkölcstani rendszerével, leplezve allegóriával és jelképekkel kifejezve. Az intellektuálisok elitje siet a szárnyai alá, amelyeket vonz a nem mindennapi új ismeret, a jelképek és a szertartás. Már ezekben az időkben megvalósult a kiváltságok érzésének, a természetes emberi kíváncsiságnak a kihasználása, mint a legjobb eszköz az emberek manipulálásához. Pontosan ez az eljárás folyik ma is! A cél a világ állam, vonzó hazugsággal a teljes békéről. Ha csak egy állam lesz, akkor nincs ki ellen harcolni! James Anderson (protestáns lelkész) tanulmányai alapján, 1717-ben a szabadkőművesség agresszív keresztényellenes alapot kap. Ilyen militáns, belülről kitűnően szervezett társaság, egyenesen kikoledálta magának, hogy visszaéljenek velük egy szűk körű emberek hatalmi vágyuk érdekének megvalósítására.
   Ez meg is történt az első nemzetközi közös találkozásukon 1782 július 16-án Wilhelmsbadenban, amelyet a német szabadkőművesek nagymestere a Brunswicki Ferdinánd herceg szervezett.  Itt a szabadkőművesek egy része összeolvadt az illuminátusokal.

Weishaupt Adam

  Weishaupt Ádám, 1748.február 6-án született Németországban. Zsidó származású volt, de átlépett a római-katolikus hitvallásra és egy ideig a jezsuita rend tagjaként tevékenykedett. Ezért nézeteit nem lehet megérteni jezsuita múltja nélkül, hiszen a jezsuiták alkották a római katolikus egyház egyik legtekintélyesebb szerzetesrendjét.(A jezsuita rendet 1541-ben Loyolai Ignác alapította, és ő lett a rend első nagymestere is. A rend központja Vatikánban volt, ahol a pápák a legfontosabb feladatokat bízták rájuk. Több ország kérésére a pápa feloszlatta őket, de hamarosan újraszerveződtek. A jezsuita rend felelős az 1572-ben végrehajtott Szent Bertalan éjszakai vérengzésért, ahol mintegy százezer hugenotta protestáns vesztette életét.) Weishaupt Ádám, már 24 éves korában kánonjogi professzor lett a Bajorországban lévő Ingolstadt jezsuita egyetemen
 

            Az illuminátusok rendjét  Weishaupt Ádám 1776 május 1-én alapította meg, mint titkos republikánus mozgalmat. Weishaupt fedőneve, Spartacus volt. Az illuminátus (megvilágosodott) elnevezést a babilóniai miszticizmusból származik. Az ókor illuminátusai megpróbálták feltárni a távolba látásnak a pszichikus képességét, amelyet közönségesen a harmadik szemnek neveztek. A történelem folyamán számos szekta viselte különböző országokban az illuminátus elnevezést, de egyik sem játszott olyan fontos szerepet, mint a Weishaupt által alapított illuminátusi rend.

            Weishaupt illuminátus rendje hamarosan elterjedt Olaszországba, Spanyolországba, Svédországba és az akkori világ más központjaiba is. Többek közt az Egyesült Államokba is fontos szerephez jutottak, és a mai napig az egyik legfontosabb titkos szervezetet alkotják. Az illuminátus mozgalom végső célja a világforradalom volt. Ezt a különböző országok beszervezésével próbálták megvalósítani, akik szinte vakon követték ennek a szektának a parancsait. Azok az okult elvek, amelyeken az illuminátusok alapultak, jelentős mértékben megváltoztatta azoknak a gondolkodásmódját, akik csatlakoztak ehhez a rendhez.(Tanításuk lényege az ókori eredetű gnoszticizmus,amelynek a lényege az hogy,Lucifer tartja a fény istenének.A gnosztikusok egyik legismertebb vezetője volt Simon Mágus, aki az első évszázadban élt. A gnosztikus spiritualizmus kísérletet tett a természet törvényeinek a megmagyarázására, és az illuminátusok azt állítják, hogy képesek feltárni a természet titkait, és ellenőrzésük alá tudják vonni azokat az energiákat, amelyeket ezeknek a titkoknak az ismerete tesz hozzáférhetővé.) Weishaupt tehetségével és jezsuita makacsságával modernizálta az ókori gnosztikus tanulmányokat, és kidolgozta a világ meghódításának egy új doktrínáját, amely az illuminátus mozgalom filozófiai alapjává vált. John Robinson skót professzor, aki magas rangú szabadkőművesként tanulmányozta Weishaupt programját, 1798-ban megjelent könyvében a következő hét pontba foglalta össze az illuminátusok céljait:

A békés kormányok eltávolítása.

Az öröklési jog megszüntetése.

A magántulajdon felszámolása.

A patriotizmus megsemmisítése.

A családi szerkezet felbomlasztása.

Valamennyi vallás felszámolása.

Világkormányzat létrehozása.

http://www.darkshop.hu/darkshop/images/termekek/152380-k.jpg

Alapítójuk perfektibilisták rendjének nevezte őket. Idegenséggel telve el a jezsuita rend és a szellemi bilincsek iránt, az a eszme fogamzott meg Weishaupt agyában, hogy ő egy társaságot alakít, amelynek hatását mindenfelé kiterjeszti, a leghatalmasabb szellemeket öleli föl, az ész uralmának helyre állításáért munkálkodik és előmozdítja vallásos és politikai felvilágosodást és emancipációt. Azt hirdette, hogy a vallásos dogmák és istentiszteleti formák elvetendők, a deizmus rendszere terjesztendő, és a köztársasági elvek hirdetendők. Dan Brown, Angyalok és démonok könyvében azt írja, hogy „ az illuminátusok elsősorban a katolicizmus kiirtására szövetkeztek. A testvériség úgy tartotta, hogy az egyház által terjesztett babonás dogma az emberiség legnagyobb rákfenéje. Attól féltek, hogy ha a vallás továbbra is cáfolhatatlan tényként népszerűsíti a jámbor mítoszt, megtorpan a tudományos haladás és az emberiség  az értelmetlen keresztes háborúk tudatlan jövőjére van ítélve.”

  Weishaupt eszmerendszere arra épült, hogy megragadja az emberek szabadságát, mint a legfontosabb fogalmat. Ezért az embert semmiféle más ember nem korlátozhatja, nem lehet fölöttese, nem lehet államszervezet, nem lehet szervezett vallás, de nem lehet sem nemzet, sem család, sem az egyén. A szabadságnak ez a mindenek fölé emelése szintén megvan a mai politikai világba, azaz liberalizmusként él tovább.

             Mai szélsőséges változatai szintén mindenféle korlátot megszüntetnének, de ez elsősorban a pénztőke előtti korlátok megszüntetését jelenti, a korlátok felszámolása valójában nem vonatkozik az egyszerűen csak jellegtelen, manipulálható tömegnek tekintett emberekre. Weishaupt az ésszerűséget az ember egyetlen kódjának tekintette, de a műveltséget károsnak bélyegezte. A racionalitás legfelsőbb szintre emelésével az irracionális tanok eltörlését követelte. Nem ítélem el a racionalitást, az ésszerűséget, de nem feledkezhetünk meg az emberi lélekről, mert itt élő emberekről van szó és nem ésszerű robotokról. Az illuminátusok az istenképre alapozott vallás helyére, követelményként az ésszerűséget állították. Ennek a gondolatnak a romboló erejét megismerhettük a náci vagy a szocialista államideológia eszme alapjaként.

http://kitekinto.hu/kep.php?id=1833

http://infovilag.hu/data/images/logok/vilagbank_logo.jpg

 

A nemzeti kötődések felszámolása a teljes nemzetköziséget jelentette. E gondolat mögött a globalizáció eszmei alapja ismerhető fel, miszerint a nemzeti kötődés megszüntetésével az ember egy új Világ állam részévé válik, amiben nincsenek szabályok, nincsenek törvények, nincsenek erkölcsök, nincs hitrendszer, nincs kötődés, nincs rend, csak az erő szabadsága. Ez a felfogás teljes mértékben megfelel a pénzkölcsönzők érdekeinek, akik számára az egész földgolyó egy adósok arénája. Erre a gondolatra épül a Nemzetközi Kereskedelmi Szervezet, a Világbank és még több hasonló szervezet, de erre alapul az USA hatalmi politikája is, amit világcsendőri szerepével durván, brutálisan érvényesít is.

 http://www.narmada.org/a16-dc/snaps/imf.wb.rich.poor.jpg       http://gis1.ucsc.edu/~ericw/imf_outst_crdt81-90.gif

http://whatsinbiz.files.wordpress.com/2008/04/imf_international_monetary_fund_h_q.jpg

http://www.euroastra.info/files/images/IMF%20logo.gif

 

             Báró Kniggének közéjük belépése és a szabadkőművesektől nyert támogatás folyamán az új rend olyan gyorsan terjedt, hogy volt idő amikor több mint 2000 kiváló férfit számíthatott Németországban tagjai közé. Maga Weishaupt eredetileg nem volt szabadkőműves, csak 1777-ben avatták be Münchenben. Ennek a szervezetnek a tagjai fedőneveket viseltek, amik leggyakrabban a római korszak ismert nevei voltak, mint pl. Spartacus, Cato stb. Weishaupt meg volt győződve arról, hogy csak néhány kiválasztott „megvilágosodott”érdemli meg, hogy irányítsák és uralkodjanak a világon. Az a gondolat gyötörte, hogy honnan szerezzen annyi intellektuális  „fényhordozót”, hogy az eszméjét megvalósítsák. Tudta, hogy ha a céljait sikerül elérni, akkor a világ meglévő rendje összeomlik, amelyik helyére új rendet építhet fel. Weishauptnak szüksége volt arra, hogy ezt a tervét álcázza, és e célból igénybe vette a már régóta működő szabadkőműves páholyokat. Erről így ír az egyik közeli munkatársának:  „ El kell döntenünk, hogyan kezdjünk működni új körülmények közt. Nem számít, hogy milyen ürügyet használunk, amíg el tudjuk érni céljainkat. Az álcázás mindig szükséges. El kell rejtőznünk egy másik szervezetnek a köpönyege mögött. Jelenleg a szabadkőműves páholyok a legalkalmasabbak arra, hogy ezt a célt betöltsék, minthogy a világ már ismeri őket, és nem vár tőlük semmi érdemlegeset, amely figyelemre méltó. Nekünk el kell rejtőzni az áthatolhatatlan sötétségbe, és nem szabad hagyni, hogy kémek és hírvivők behatoljanak szervezeteinkbe.” Az illuminátusok közt, hamarosan kölcsönös kémkedési, vallatási és más hasonló rendszer fejlődött ki, amely határozott ellentétben volt az igazi szabadsággal, de tekintetre arra, hogy minden szálat egy kézbe adjon, amelyik aztán a szent sereget az emberiség boldogítására vezesse.

 

             Ehelyett  a rend felbomlása következett be, mert Weishaupt és Knigge, a két vezető is elbizonytalanodtak egymástól és a  szervezet veszélyessége is nyilvánosságra került. Miután a bajor rendőrség számára ismert lett a szervezet veszélyessége, erről értesítette az érintett államokat is, de sem a Habsburgok, sem a franciák nem vették komolyul. Később a rendőrség házkutatást tartott Zwack és Bassau házában, ahol rátaláltak a szervezet eszmei leírására, de főleg Zwack és Weishaupt levelezésére , amiket 1787-ben nyilvánosságra hoztak „Az Illuminátus Rend eredeti irományai” címen. Nesta Webster brit történész kimutatta , hogy Weishaupt milyen formulákat használt, amelyeket az ókori perzsáktól és egyiptomiaktól tanult, amelyeket a társadalom bomlasztására használtak. Weishaupt egyik levele jól tükrözi, hogy milyen módszereket használt mozgalmának  irányítására:  „ A helyzet azt követeli, hogy a  tagok többsége számára ismeretlen maradjak egész addig, amíg meghalok. Arra kell szorítkoznom, hogy mindent csak öt-hat közeli munkatársam segítségével végezzek. Ez bizonyítja, hogy egy okos fej százezreket tud irányítani.” Egy másik levelében pedig ezt írja: „ Két közvetlen alárendeltem van, akibe beoltottam az én szellememet és vágyaimat, és mindkettőjüknek van további két alárendeltje, és így tovább. Ez a legjobb mód az utasítások kiadásához, és a politikailag hatékony működésre.” A bajor fejedelem a közveszélyesnek híresztelt rendet  1784 június 22-én feloszlatott. 1785 március 2-án Weishauptot megfosztották tanári állásától és száműzték Bajorországból. De a rend a fedőnevek alatt tovább élt, és minden jel szerint él ma is. Weishaupt Ádám, 83 éves korában halt meg Halléban.

 

Az illuminátusok első nagy akciója.

            Captain A.H.M. Ramsay: Névtelen háború (The Nameless War) című művében tanulmányaiból arra a megállapításra jutott, hogy az illuminátusi rendnek két ága volt. Az egyiknek az élén Moses Mendelssohn frankfurti bankár állt, míg a bajori ág végén Weishaupt Ádám, akit a frankfurti Rothschild család finanszírozott, és Moses Mendelssohn látott el utasításokkal. Az illuminátusok első nagy akciója a „nagy” francia forradalom előkészítése és végrehajtása volt. Ennek a nagyszabású és titkos központból vezérelt akciónak a valódi céljait, és átgondolt terveit a társadalomkutatók csak azután fedezték fel, miután a „nagy” francia forradalom végre is volt hajtva. 

            Sir Walter Scott, neves brit történész és író megállapítása szerint, az 1789-es francia forradalom a Római Birodalom bukása óta a legnagyobb horderejű esemény volt Európa történelmében. A főleg Európa déli országaiban toborzott, lefizetett és Párizsba szállított nép (a párizsi lakosság, csak kis részét alkotta), amelyet nyilvánvalóan megszerveztek a többi társadalmi osztály elleni fellépésre, korábban sosem jutott olyan szerephez, mint amelyet a francia forradalomban betöltött. Ez idáig a történelemben nem volt arra példa, hogy egy kisebbséget alkotó lázadó csoport egyszerre semmisítse meg a nemzeti lét olyan intézményeit, mint a királyság, a vallás, a nemesség, a papság, az alkotmány, a nemzeti lobogó, a naptár és még egyes helységeknek a helységeknek a neveit is. Sir Walter Scott legfontosabb megállapítása, hogy a francia forradalom nem az igazi franciák műve volt Franciaország megjavítása érdekében.

http://yamaguchy.netfirms.com/cikkek/bastille.jpg

Az egész akció olyan erőknek a tevékenységére utal, akik mindent el akartak pusztítani, ami Franciaországot jelentett. Ezt az állítást megerősítette a forradalom egyik jakobinus vezére is,Robespierre.

Ha párhuzamot próbálunk tenni az események közt, ami 1789-ben történt Franciaországban, 1917-ben Oroszországban, 1918-ban Németországban, 1919-ben Magyarországon,vagy 1936-ban Spanyolországban, akkor láthatjuk, hogy a forradalom az már csak egy csapás a paralizált nemzetre. Láthatjuk, hogy mindenütt jelen vannak a háttérből irányító szervezetek, a korlátlan financiális erőforrások, és egy jól átgondolt titokban tartott koncepció, amelyek mind azonos cél elérését szolgálja. Hiszékenységgel azt képzelhetjük, hogy a „nép” végre tud hajtani egy ilyen rendkívüli bonyolult és költséges akciót, mint a forradalom. A ilyen hibás feltételezés megakadályozza az események valódi jelentőségének a felismerését, és a forradalmi mozgalom igazi forrásának és céljának a megértését. A tudatosan beindított forradalmi folyamat elsőként paralizálja az adott társadalmat. Ezt követően hatalmas csapást mér a fennálló rendre. Az általános bénultság előidézéséhez szükséges a szigorú titoktartás. A társadalom bénultságának és tehetetlenné válásának a külső jelei az eladósodás, a társadalmi kontroll meggyöngülése, illetve elvesztése, és egy jól szervezett, a társadalomtól elkülönülő, azzal ellenérdekű szervezetnek a jelenléte.

                      Különösen a nemzetközi eladósodottság, az első és a legfontosabb lépés. Az eladósodás segítségével az adott állam vezetői függőségi helyzetbe kerülnek. Ekkor egy tőlük idegen erő, a nemzetközi pénzkartell veszi át a háttérből a döntések befolyásolását. Ha az eladósodás már megfelelő mértékű, akkor az hamarosan magával hozza a politikai tevékenység és az egész lakosság ellenőrzését. Hiszen aki a pénzrendszert ellenőrzi, az ellenőrzi a gazdasági tevékenységet, az ipart, és ezen keresztül végül az államot is. A pénzrendszer segítségével előidézett függőségi helyzet és bénultság kiegészül a mesterségesen manipulált tömegek forradalmi megmozdulásaival, és a kettő együtt halálos csapást mér az adott nemzetre és államára.  

 

Vajda Iván: Az illuminátusok. (A világ gazdasági és politikai élet irányítása a pénzhatalom érdekében?) II. Rész 
 

Megvalósul Weishaupt álma a világhatalom?

           
http://www.peremariebenoit.com/4mari_benoi_rotchild.jpg

Úgy látom a történelemben, hogy ennek érdekében mindent megtettek és ma is erre törekednek. A tehetséges, művelt és makacs Weishauptra szükségük volt a Rothschild családnak.    A világhatalom, a modern rabszolgák kialakulása, a pénz, a nem csak a tömegek, de egész nemzetek manipulálása. Ez a céljuk megmaradt a mai napig. Hogy milyen eszközökkel lehet ezt elérni? A legmagasabb állami beosztású személyek ellenőrzés alá vonó érdekben, első sorban fel van használva a pénz  korrupciót ( a szexuális korrupció sem ritka eset). Az illuminátusok és az egyetemek a nevezetes családokból származó diákokat, akik rendkívülii lelki tulajdonságokkal rendelkeznek, nemzetközi érdekben olyan nevelésre és oktatásra ajánlanak ahol internacionalizálják. Minden befolyásos embert és különleges nevelésben részesülő diáknak a beszervezésén törekednek.

   Tulajdonban és ellenőrzés alatt tartani a sajtót és más hírközlési eszközt, hogy a népet befolyásolásuk alatt tudják tartani. Ezt nagyon jól jellemzi John Swinton a New York Times volt főszerkesztője kijelentése amelyet Lynne Meredith: Vultures in Eaglé s Clothing, könyvéből idézek: „ Jelenleg Amerikában független sajtó nem létezik. Tudják ezt önök, és tudom ezt én is. Maguk közül, egyetlen sem  merészkedik megírni a saját őszinte nézetét, és ha ezt megírják, akkor előre tudják, hogy a sajtóban ez nem jelen meg.

            Én hetente azért vagyok fizetve, hogy az őszinte nézetemet ne írjam le a papírra. Maguk ugyan ezért vannak fizetve, és ha mindannyian   olyan buták lennének, hogy a saját őszinte nézeteiket írnák le, akkor az utcán lennének és más munkát keresnek. Ha megengedném magamnak, hogy a sajtóban megjelenjenek az én őszinte nézeteim, akkor 24 órán belül elveszteném állásomat. Az újságíró feladata az, hogy semmisítse meg az igazságot, tökéletesen hazudjon, kiforgatni, ravasznak lenni,csúszni-mászni a mammon előtt és eladni a hazátokat és a fajotokat a mindennapi kenyeretekért. Tudják ezt önök, és tudom ezt én is. Milyen butaság koccintani a független sajtóra ? Mi háttérben lévő gazdag emberek eszközei és vazallusai vagyunk. Mi ugráló Janik vagyunk, ők tartják kezükbe a madzagot és mi táncolunk. A mi tehetségünk, képességünk és életünk, más emberek tulajdonában van. Mi intellektuális prostituálok vagyunk.”

 http://portal.jobbik.net/files/images/bscap002.jpg       http://www.endgame.nl/Albert.jpg          http://www.hagalil.com/deutschland/berlin/frauen/bilder/rotschild.jpg    http://cache.daylife.com/imageserve/0emz7DscHk6Mn/610x.jpg  

Hitler jobbján Rotschild ül ...      Albert Baron von Rotschild            R. Rotschild             Baron Elie de Rotschild                          Rebizah J. Rotschild

            Azon kívül, hogy minden háborún jól meg lehet gazdagodni, a két ellenálló tábor befolyásolásával különböző politikai modelleket lehet alkotni. A Rothschild család egyik ága finanszírozta Napóleont a család másik ága Nagy Britanniát és Németországot. A Napóleoni háborúk befejezése után a Rothschildek, mint az illuminátusok valódi vezetői, elvárták, hogy az eladósodott és a megbénult európai nemzeteknél sikerül megvalósítaniuk az európai  államok szövetségét, határozottan csak az ő befolyásuk alatt. (EU? Nincs itt párhuzam?)  Az Orosz Cár leleplezte az illuminátusok nem nagyon titkos szándékait és a bécsi kongresszust ellehetetlenítette. Náthán Rothschild, akkor dühösen felesküdött, hogy ő vagy az utódjai tönkreteszik a cárt és családját. Az utódjainak ez 1917-ben sikerült is.

 

            A sötétség hercege, az gavallér.(Shakespeare,Lear Király). Adjatok nekem hatalmat a pénz fölött, és semmilyen szerepe nem lesz annak, hogy ki csinálja a törvényeket.(Amschel Mayer Rothschild). A politikában semmi nem történik véletlenül. Ha valami történik, akkor biztosak lehetünk benne, hogy ez így volt megtervezve.(D.F.Roosvelt). Elkészíteni és finanszírozni a háborút az csak egy módszer, amelyik biztos nagy pénzbejövetelt hoz. Garay Allen szerint, míg a nemzetközi bank impérium alapkövét az állami kötvények alkották, és az ő érdekükben volt egy bizonyos színvonalon tartani az állami eladósodottságot. Minél több tartozás, annál nagyobb eladósodottság. A nemzetközi bankárok közt nem szokatlan dolog volt a gyakorlatban, hogy a legvéresebb háborúkban finanszírozták min a két oldalt. Például az amerikai polgárháború alatt (Észak Dél ellen) az északot Rothschild amerikai ügynöke, August Belmont finanszírozott, míg a dél az Erlangersonék finanszírozták, akik a Rothschildék rokona.  

 

            Ezzel a tevékenységgel aztán a Rothschild illuminátusok az 1.világháború után kezdtek rendszeresen foglalkozni. Az USA-ban megalapították a Council of Relations (röv.CFR) nevezetű tanácsot, amelyik a nemzetközi viszonyokkal kezdett foglalkozni. Hasonló intézmény lett létrehozva Nagy Britanniában is a  British Institute of Internacional Affairs.

 

           A illuminátusoknak, akik a pénzvilág elöljáró emberei a befolyásuk a világban csak terjeszkedik. Ha a forradalmak és a háborúk a nemzetközi bankároknak hasznosak arra, hogy minél nagyobb befolyást szerezzenek a kormányok fölött, az eredeti kulcs az ellenőrzéshez mindig csak a pénz, és ismét a pénz. Az, aki hitelt ad, annak lehetősége van előnyben tartani a hatalmon lévők monopóliumát. A kormányok, amelyek a pénzt keresik, átruházzák az állami pénztáruk,  mezőgazdaságuk monopóliumát, a földgáz koncesszióját és a közlekedést. A nemzetközi pénzvilág legigényeltebb monopóliuma az ellenőrzés megszerzése az egész nemzet tőkéje fölött. A tőke ellenőrzésében van elásva az illuminátusoknak a hatalmi kulcsa. Csak két eseményt említek meg a történelemből:

 

 A kommunizmus és a fasizmus hatalomra kerülése 

 

             1829-ben New Yorkban egy sorozat előadást tartott Frances Fanny Wright,, angol illuminátus. A hallgató illuminátusok megtudták, hogy a világ illuminátusai a nihilisták és az ateista csoportok egyesítését szervezik egybevéve az alvilág illegális csoportjaival, amely a  kommunizmus néven lesz ismerős.( Megjegyzem, hogy ekkor K. Marx 11. F. Engels 9 éves volt !)

 

         Mordechaj Marx Lévi-t, vagyis Karl Marx intellektuálist, a Liga 1847-meb megbízta, hogy írja meg a Kommunista manifesztum kiáltványt, a tömeg demagógos csábítóját. Des Griffin: Wer regiert das Welt? feldogozásában ezt úgy értékeli, hogy Marx csak modernizálta és forradalmasította Weishaupt Ádám, az illuminátusok alapítójának a gondolatait, ahol Marxnak csak végrehajtó szerepe volt, mert a háttérben a hatalommal bírók voltak. Ezeknek a gondolatoknak a megvalósításának a próbatere azért lett Oroszország, mert a nyugati államokban ezt elutasították megvalósítási. Az illuminátusok nagyon jól tudták, hogy ha két ellentétet alakítanak ki, akkor a tömeg manipulációja könnyebb lesz.

 

        A Kommunista manifesztummal egy időben Karl Ritter Frankfurtban elkezdte írni az antitézist. A halála után a művét Friedrich Nietzsche

 

fejezte be. Az ilyen ideológiai alap lehetővé tett az ellentétek folytonos ingerelést és bujtogatást a két blokkban. Így keletkezett a két politikai nagyhatalmi blokk a Kelet és a Nyugat. Ma állíthatjuk, hogy a kísérlet sikerült.

 

Giuseppe Mazzini, olasz forradalmár, vezér, 1834-ben az illuminátusok által volt kiválasztva mint a világforradalom megvalósítása. Ezt a szerepét a haláláig 1872-ig töltötte be.

 

Albert Pike, amerikai tábornokot, a mozgalomba Mazzini húzta bele, aki örömmel fogadta az egy világkormány elvét. Az 1871 augusztus 15-én irt levelében, ezt írja Mazzininak:” Szabad teret adunk a nihilistáknak és az ateistáknak, és kiprovokálunk szörnyű társadalmi csapást, ami teljes szörnyességével világosan megmutatja a nemzeteknek a teljes ateizmus, brutalitás és vérengzések káoszának következményeit. Utána a polgárok, kényszerülve védekezni a világ kisebbségbe lévő forradalmárjaival szemben, elsöprik a civilizáció tényezőit, és a tömeg, csalódottságból a kereszténységben, amelyiknek a deista lelke ettől e pillanattól kezdve iránytű nélkül lesz, az ideálok után vágyakozó tömeg, de annak a tudata nélkül, hogy kinek a bálványát imádja, tiszta fényt kap Lucifer tanulmányaiból, és véglegesen leleplezve a nyilvánosság előtt: bekövetkezik a megvalósulás, amelyik az általános reakciós mozgalomból származik, amely után a kereszténység és az ateizmus megsemmisítése következik, együtt legyőzve és kiirtva.”

 

1859-től – 1871-ig, Albert Pike kidolgozott egy hosszú távú katonai tervet, három világháborúra, különböző forradalmakra, ami az illuminátusok törekvése szerint a 21.században fog tetőzni.

 

Első világháború.

Az elképzelése szerint úgy kell vezetni, hogy tönkretegye az orosz cárizmus (ez az oroszoknak már megvolt ígérve Náthán Rothschild által) és átalakítani az istentelen kommunizmus bástyájává. A háborút Nagy Britannia és Németország közti viszály idézné elő. Következne a kommunizmus építése, más államok kormánya megsemmisítése és a kereszténység befolyásának a gyengülése.

Második világháború.

A fasiszták kihasználásával kezdődne. A zsidók gyilkolása elősegíti, maga a fasizmus vereségét, és következésként Palesztinában megalakulna az Izraeli állam. Le kellene tenni a kommunista blokk alapjait, amelyik mint ellentét lépne fel az egységes kereszténység ellen. Utána más csak ellenőrizve lenne az általános viszály kezdetéig. (Tudjuk, hogy a kommunista blokk nem bírt volna fennmaradni, ha az utolsó évtizedekbe, ismételten nem lett volna támogatva az illuminátusokal a CFR-en keresztül.

          Már sok nyilvánosságra hozott okmány bizonyítja a tényt, hogy az amerikai bankok és ipari körök támogatták Hitler 3.birodalmát. 1929 júliusában egy New York-i tárgyaláson, amelyiken részt vett a fiatal Rockefeller, mint a Standad Oil megbízottja, megállapodtak abban, hogy az akkor gazdasági válság befejezésére a leghatékonyabb lenne egy forradalom Németországban. Először a Német Kommunista Párt (KPD) támogatását fontolgatták, de ezt a gondolatot elvetették, mert a Szovjetek nem kívánatos befolyásolásuk bővítését jelentené. Végül is megegyeztek, hogy hatalomhoz juttatják az extrém NSDAP-t. Az illuminátusok többször vettek részt a tárgyaláson Hitlerrel a tatalom átvételéig 1933-ban, amíg 130 millió márkával segítették ki. Jól számítottak, és ez kifizetődött nekik. Habár Amerikát és Kanadát ez a háború hihetetlen 400 milliárd dollárba került, de az állami adósságot 220 milliárd USA dollárra növelték. Ezzel, az Egyesült Amerikai Államok mélyen a nemzetközi bankárok hatása alá került, nem tekintve arra, hogy fokozatosan növekedett a befolyásuk az állam szerepében.

Harmadik világháború.

Alber Pike elképzelése már messze van a valószínűségtől, de ezt a vallások (iszlám, kereszténység, cionizmus) közti ellentétben látta, amiszerint a jelenlegi illuminátusok azért nem adták fel a harcot (lásd a jelenlegi nemzetközi helyzetet) Weishaupt Ádám alapítójuk céljainak eléréséért, amellyel még fogok foglalkozni a továbbiakban.

Vajda Iván, Oklevles politológus

Kárpáti Harsona főmunkatársa

 Az anyag a Kárpáti Harsonából átvéve

 

<< TOVÁBB A III. és IV. részhez                                                                                                                        VISSZA a cikkhez>>

 

 
NAVIGÁTOR
Kultúra: Árnyék és Ragyogás
Zöld:  Csodálatos Világ
Tudomány: AURORA
Jövőnk.Info
 
LEGFRISSEBBEK
Ismét randalíroztak a zsidó telepesek - KÜLFÖLD
Készül az újabb provokáció - JÖVŐNK
Demonstrációs felhívás - OTTHONVÉDŐK
Kavics az égben 4. - KULTÚRA
TMRSZ tájékoztató Gyöngyöspatáról - JÖVŐNK
Pártokrácia, az idegen hódítás legfőbb eszköze! - CIKK
A polip karja - Jövőnk
Anyuúúú! - CIKK

Állatvédőrség - ZÖLD

Miért nem állnak a pokol katonái elé a főpapok? - CIKK
MEGHÍVÓ - BELFÖLD
Megerőszakoltak és megöltek egy bahrain-i költőnőt - KÜLFÖLD
A MOCSOK ELBORÍT - CIKK
Demokratikus népirtás - CIKK
Hontalanok 1-6. - KULTÚRA
Bűneik a fejükre visszaszállnak... - CIKK
600. - KULTÚRA
Aki szelet vet, vihart arat! - CIKK
ELTERVEZETT POLGÁRHÁBORÚ - CIKK
Tanmese - GÖRBE TÜKÖR
Egy elkeseredett tűzoltó nyílt levele - SZEMEZGETŐ
Egy füst alatt? - KÜLFÖLD
Kezdeti stádiumban gyógyítható a rák! - POSTÁNKBÓL
Vicc - Lóverseny - GÖRBE TÜKÖR
A Hit Gyülekezetének karmaiban - SZEMEZGETŐ
EGYIPTOM NEM AKAR GÁZT ADNI IZRAELNEK - KÜLFÖLD
Különleges érzékelés - TUDOMÁNY
A vakvezető munkakutyák társadalmi elfogadottsága - ZÖLD
Tavaszi tudnivalók a kutyás gazdáknak - ZÖLD
Emberi felelőtlenség - ZÖLD
HELL... - SZEMEZGETŐ
Majd ha Japán összeomlik... - KÜLFÖLD
Robin Hood Akciócsoport - FELHÍVÁS - OTTHONVÉDŐK
A bajok forrása 2. - POSTÁNKBÓL
A bajok forrása 1. - POSTÁNKBÓL
A Jobbik sajnálatos válságának okairól - CIKK
Célkeresztben: A bankok - a pénz urai X. - MEGOLDÁSOK
Háború a bolygó ellen - TUD-TECH
A tények makacs dolgok Orbán elvtárs - CIKK
Éhezés és düh - CIKK
Egészségmegőrzés az ősi hagyományok alapján - MSZ
Előkészületben a "Lex Lázár"? - SZÉKELY MAGYAR NEMZETŐRSÉG

 

 
HIRDETÉS
 
KÉSZÜLŐBEN
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 

Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.    *****    Amway termék elérhetõ áron!Tudta, hogy az általános tisztítószer akár 333 felmosásra is alkalmas?Több info a weboldalon