Néhány eseményről a Kárpát-hazában és Európában II.

Görögország lakossága ma is messze jobb kondícióban, 4-5-ször magasabb színvonalon él nálunk, tehát kíváncsi lennék, hogy vajon miként viselné el azt, ha hirtelen a mi nyomorszintünkre süllyedne. (Valószínűleg megőrülne bánatában, és tömegesen ugrana le a Taigetoszról vagy az Olimposzról.) Persze ez nem jelenti azt, hogy ott olajozottan mennének a dolgok, csupán azt kívántam érzékeltetni, hogy a magyarok határtalanul boldogok lennének, ha egy csoda folytán a görögök kedvezőbb nívójára „zuhannának” (fölülírva a gravitáció egyetemes törvényét). Görögország egyébként nem tartozik az EU „nagyjai” közé (mint Németország, Franciaország, Anglia, Itália), hanem az ún. perem-országok sorába, kb. Portugáliával, Írországgal és Spanyolországgal azonos kategóriába. Egy gúnyos angol kifejezéssel négyüket PIGS-nek (disznók!) nevezik, országaik kezdőbetűit összevonva. Ezek az országok érdemben nem szólhatnak bele az EU belső ügyeibe, mivel azonban részei az euro-zónának, sorsuk elég fontos a szervezet számára. Eleinte többnyire az EU támogatottjai voltak, tehát nem fosztották ki őket brutálisan; ez némileg megváltozott a keleti „szocialista blokk” tagjainak későbbi csatlakoztatása következtében, mivel a „feneketlen bőségszaru” lassacskán soványodni kezdett.

Görögországot (is) vasmarokkal szorítja a globális háttérhatalom, s hiába próbált kibújni a rá oktrojált megszorítások és „szerkezeti átalakítások” alól, egyelőre ő húzta a rövidebbet, s kormányszinten máris beletörődött elkerülhetetlen sorsába. A pénzvilág kíméletlenül kiadta a szokásos „válsággyógyító” ukázt (a Bokros-csomag ottani megfelelője!): bérbefagyasztás, nyugdíjcsökkentés, a nyugdíjkorhatár növelése 65 évre, adóemelések, a szociális juttatások megnyirbálása stb. A nép körében persze elemi erővel tört föl a lázadás; sztrájkok, tömegtüntetések, kemény zavargások robbantak ki. Molotov-koktélokkal és botokkal támadtak a rendőrökre, bankokat, gépkocsikat gyújtottak föl, betörtek a televízióba, általános fölkelésre szólították Európa népeit, azaz sok mindent megpróbáltak elkeseredésükben. Nyilván nem adták még föl, de egyedül aligha boldogulhatnak, s jelenleg úgy tűnik, hogy a szolidaritás helyett az uniós többség az egyéni menekülési utakat választja.

Ezzel az első fordulót a cionista banda nyerte, de még nem lefutott a mérkőzés. Előbb-utóbb mindenkire rákerül a sor, s ha legalább 3-4 újabb ország gazdasága is „bedől”, akkor bizony eluralkodik mindenütt a káosz és a pánik, s az EU lehúzhatja a rolót, az egyes nemzetek pedig megünnepelhetik a szabadságot. (Biztató jel az is, hogy ahova mi beléptünk – pl. Osztrák-Magyar Monarchia, KGST, Varsói Szerződés –, az eddig rendre szétrohadt és megszűnt; miért lenne másképp az EU-val és a NATO-val? Mi ritkán győzünk, de minden ellenségünket, gyarmatosító megszállónkat túléljük, a történelmi tapasztalatok szerint!) Persze ezek az Európát s a világ oroszlánrészét bekebelező vámpírok nem adják meg könnyen magukat, s ha szükségesnek érzik, egy újabb népirtó háborútól sem riadnak vissza. Nem kizárható az sem, hogy Görögországot szándékosan döntötték romba, mert egyfajta „válságmodellnek”, laboratóriumnak tekintik, ahol kipróbálhatják sajátos „gyógymódjaikat”. Afelől viszont nincs kétségem, hogy végül elbuknak a sötétség erői, hiába áll rendelkezésükre a pokol összes vagyona és elrettentő fegyveres arzenálja.

Siklósi András