|
Harcunk
SZRTI - Audie 2010.07.22. 20:53
A kamera másik oldaláról nézve a napi munkát, legalább olyan felemelőnek, keménynek, de izgalmasnak éreztem a feladatokat, s hogy köztük lehetek, mint azok akik, izzadságukat hullatva, tétték próbára erejüket, képességeiket. A mostani tábor ismét nem egy volt a sok-sok meghírdetett, nyári sátoros henyélésről, piálással, napozásssal egybekötött semmittevésről szóló, üssük-agyon-az-időt-valamivel rendezvények közül . Nem is így hirdették meg, s nem is azok, akik az efféle bevétel- orinetált, lagymatag szórakoztató eseményeket szokták. Ez az Arcvonal rendezvénye volt. Én itt férfiakkal találkoztam, akik nem nyavajogtak, nem henyéltek, akik, ha kellett gyorsan ellátták sérüléseiket, és folytatták a kiképzést. Sőt sérüléseikre büszkék voltak, talán épp azért, mert harcban, vagy küzdelemben szerezték. Ez a tábor a harcról szólt. A test és a szellem harcáról. Aki ezt nem értette meg, az a sebeit nyalogatja, és sír a mama szoknyája mellett. Ám aki ezt megértette – és szinte mindenki megértette! – megerősödve, tudását gyarapítva, büszként tért haza. A tábor a felkészülésről, az élet tiszteletéről, a bajtársiasságról, a fel nem adásról és kitartásról, valamint a szellem és a hit erejéről, s nem utolsó sorban a bizalomról szólt. Egyszóval a harcrunkról! Harcról a gonosz és az igaz között, a jó és a rossz között, a sötétség és a fény között. 
Harcunk
Az MNA idei Nyílt tábora, számomra ismét bebizonyította, azt a korábban egy másik nyílt táborban hallott mondást, miszerint minden csepp izzadtság a gyakorlaton egy csepp vér megmentése a harcmezőn.
Láttam a fáradt embereket a gyakorlatok után, és beszélgettem velük a pihenő időkben, aztán olvastam a lelkes beszámolóikat is. Ezek mind megerősítették bennem azt az érzést, hogy ismét egy fontos mérföldkőhöz ért az Arcvonal.
A kamera másik oldaláról nézve a feladatokat és eseményeket, legalább olyan felemelőnek, keménynek és izgalmasnak éreztem, a mint azok, akik izzadságukat hullatva, tették próbára erejüket, képességeiket.
A mostani tábor ismét nem egy volt a sok-sok meghirdetett, nyári sátoros henyélésről, ivászattal, napozással egybekötött semmittevésről szóló, üssük-agyon-az-időt-valamivel rendezvények közül. Nem is így hirdették meg, s nem is azok, akik az efféle bevétel-orinetált, lagymatag szórakoztató eseményeket szokták. Ez az Arcvonal rendezvénye volt.
Én itt férfiakkal találkoztam, akik nem nyavalyogtak, nem henyéltek, akik, ha kellett gyorsan ellátták sérüléseiket, és folytatták a kiképzést. Sőt sérüléseikre büszkék voltak, talán épp azért, mert harcban, vagy küzdelemben szerezték.
Ez a tábor a harcról szólt. A test és a szellem harcáról. Aki ezt nem értette meg, az a sebeit nyalogatja, és sír a mama szoknyája mellett. Ám aki ezt megértette – és szinte mindenki megértette! – megerősödve, tudását gyarapítva, büszként tért haza. A tábor a felkészülésről, az élet tiszteletéről, a bajtársiasságról, a fel nem adásról és kitartásról, valamint a szellem és a hit erejéről, s nem utolsó sorban a bizalomról szólt. Egyszóval a HARCUNKRÓL!
Harcról a gonosz és az igaz között, a jó és a rossz között, a sötétség és a fény között.
A “halál folyosó”
Láttam a “halálfolyosót”, és láttam mint tüzelik fel az újoncokat és a gyakorlottakat. Láttam, ahogy tűz lobbant a szemükben, és hogyan váltak, oroszlánná. Láttam, hogyan diadalmaskodott az akarat és szellem a test felett, hogyan vált a kezdeti visszafogottságuk bátorsággá. Megfigyelhettem, hogy lankadásukat látva, kiképzőik, hogyan öntöttek beléjük újra és újra erőt, hogy menjenek előre, jussanak túl a feladaton, ne törődjenek a fájdalommal, ne hagyják magukon elhatalmasodni a félelmet, ne hátráljanak meg.
Mégis, a legnagyobb kihívás a kiképzőké volt. Mivel nekem módom volt megfigyelni, hogyan dolgoznak, pontosan láttam, ahogy fáradtságukat leküzdve, kényszerítik küzdelemre az embereket, miközben nekik sem pihenő sem váltás nincs. És miközben harcoltak, és küzdelemre sarkallták ellenfeleiket, eközben arra is gondjuk volt, hogy komoly sérüléseket ne okozzanak, sőt megakadályozzák azokat. Megmelegedett a szívem, látva ezt a kemény törődést. Pedig ők nem 1-2 percet, hanem félórákat küzdöttek végig, ők is épp úgy szereztek sérüléseket, nyelték a port és kaptak ütéseket.
Nem tisztem megítélni a munkájukat, de mint kívülálló az tapasztaltam, hogy a legkeményebb küzdelem az ő részük volt, s nem csak a bajtársakat, de önmagukat is le kellett győzniük.
Ahogy láthattam, az egymás után következő küzdők, legnagyobb ellensége a saját hibáik voltak, és erőnlétük hiánya volt. De nem gyávaságuk, vagy puhányságuk. S jó érzés volt ezt megtapasztalni!
Gyakorlatok - air soft – épület harcászat
Legjobban gyakorlatban tanul az ember.
Voltak akik még gyakorlatlanok voltak az épület harcászatban vagy a harcművészetekben, nem ismerték a fogásokat, a stratégiát, vagy a csapatmunkát. Azok részére, akik e gyakorlatokat nem ismerték, tartottak elméleti oktatást is. Mely persze nem volt elegendő, azonban megmutatta, hogy mit kell gyakorolniuk, elsajátítaniuk az idők folyamán, hogy mire lesz szükségük az életben. Mert az itt tanultak és gyakoroltak, valójában a harcra való felkészülés, a túlélés eszközei. Megéri hát a fáradtság és az erőkifejtés. De a hit és a szellem fejlesztése épp úgy “eddzést” igényel. Mert a puszta erő és technika semmi, a hit és a szellem ereje nélkül.
Ahogy elhangzott az előadáson is, itt barátok voltak, nem ellenségek. Azonban a mindennapi életben bármikor szükség lehet erre a tudásra éles helyzetben, amikor senki sem figyel a testi éppségünkre, és akár magunkra hagyatva kell felvállalnunk a harcot.
Ezért úgy hiszem, ha az itt tanultakat év közben is gyakoroljuk, erőnlétünket fejlesztjük, a következő tábor alkalmával, sokkal jobban megfelelünk majd a kihívásoknak, saját elvárásainknak és még több sikerélménnyel térünk haza.
Ha pedig újra gondoljuk az előadásokat, melyek a szellem táplálékát adták, akár a fény harcosaivá is válhatunk idővel és kitartással.
Audie
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
