Forgatókönyv részlet egy lassan befejeződő (?) abszurd drámából
Mikó Eszter 2008. április 3. 10:58 gondola
   
- Ferikém, baromi nagy gáz van! Segítened kell!

- Janókám, van pofád ezt kérni? És éppen tőlem? Azt hiszed, nem néztem meg videón, hogy amikor a népszavazás után a Gabó elküldött a p....-ba, milyen kéjesen röhögtél?

- Nem is a Gabó küldött oda! Hanem azt mondta ezzel, hogy az Orbán által megkavart agyú nép küldene téged oda. Ha módja lenne rá! De hát tudjuk, hogy nincsen neki, hi-hi-hi!

- A nép, a nép, kit érdekel a nép? Gürizzen az a sok barom, aztán vegye fel azt a pár rongyos tízezret, röhej! Én semmit nem csinálok, mégis évi 100 milkót nyúlok le. Tisztán.

- Ugyan már apafej! Legalább egymást ne hülyítsük! Ennyit vallasz be!

- Ja! Na nyöszörögjél. Mit akarsz?

- Bulit. Zseniális bizniszt. Olyat, amelyen mindketten óriásit nyerhetünk!

- Most azt akarod, hogy felejtsem el a kéjes röhögést?

 
- Dehogy akarom. Elárulok egy nagy titkot. Az az általad kéjesnek nevezett röhögés már a buli része volt. Műbalhé volt. És olyan zseniálisan csináltam, hogy még te is bedőltél! Hát nem láttad, hogy miközben műből vigyorogtam, aközben árgus szemekkel azt figyeltem, rajtunk van-e már annak a nyomorult lesipuskás Hír tévének a kamerája? Azok meg azt hitték, hogy ebből egy újabb Zusi ügy lesz!

- Óriási! Akkor a Gabó is csak műből küldött el?

- Hát persze! Végre! Kezded kapisgálni! Figyuzz! Neked betett a népszavazás, a fél világ gúnyosan röhögve azt idézi, hogy ja, 9-e után tényleg 10-e lett, meg a Nap is felkelt. Csak nem neked. Hanem az Orbánnak. Úgy emelkedik a népszerűségi listán, ahogy te zuhansz lefelé, már megbocsáss. Nekem meg sorba potyognak ki a szekrényekből a zörgő csontvázak, az álszavazókról meg az aláírás hamisításokról, láthattad, megpróbáltam a Fodorra kenni, de nem jött össze, egyre zűrösebb az ügy, száz szónak is egy a vége: mindkettőnknek figyelemelterelésre van szüksége.

- Nem csalódtam benned. Jó tanítvány vagy. Tovább.

- Nincs tovább. A tanítvány feldobta a labdát, a mester üsse le!

- OK! Hát először is, ugye, kell egy áldozat... Ki legyen, ki legyen? Hát, aki a legnépszerűtlenebb.

- Ferikém, te akarsz az áldozat lenni? Ennyire azért nem szörnyű a helyzet!

- Lári-fári, dehogy akarok én áldozat lenni! Ágira gondoltam. Lehet?

- Persze. Nekem tökzakson, csak ne én legyek. Most, amikor végre épül a gyönyörű villám a budai hegyen! Nem mindenki olyan rohadt mázlista, hogy beül a készbe, miközben papíron pápai panellakó.

- Hátrább az agarakkal, Janó! Azért mindent te sem engedhetsz meg magadnak! Na, szóval: én szombaton összehozok egy több ezres engem imádó tömeget, zsebre vágott kézzel rohangálok előttük fel-alá, mint aki baromi dühös rátok, hozatok valami magas bárszéket, arra felülök, és onnan üzenem nektek, hogy szálljatok le a magas lóról.

- Óriási, főnök! Zseniális!

- Ez még semmi! Drámaian bejelentem, hogy menesztem Ágnest. Azonnali hatállyal. Mindezt bosszúvágytól lihegve. Beindulnak a találgatások, az elemzők hadoválnak össze-vissza, játsszák az eszüket, pártállástól függően lökik a rizsát, ezért fizetik őket. OK. A mieinket kirángatom a hülye apátiából, és elérem, hogy minden szavamra figyeljenek. Az Orbán hívei kárörvendve elkezdenek reménykedni, hogy végre felvirrad a Tót Macának...

- Az ki? Milyen Tót Macának?

- Ez csak olyan szólás-mondás, ne szakíts félbe, nem látod, hogy beindult a zsenialitásom? Ezekben a forgatókönyvekben utolérhetetlen vagyok, emlékezz csak a kommandósokra a Nemzeti Múzeum tetején, a tévé ostromára, a rendőrpalotára meg október 23-ára!

- Kár, hogy kormányozni nem tudsz... Igaz, én se...

- Mit motyogsz magadban?

- Semmit, főnök, semmit... Folytasd!

- Na, szóval, hétfő hajnalra berendelem Ágnest, és vele is közlöm, hogy ennyi volt. Erre fel ti közlitek, hogy kiléptek a koalícióból, ha engem nem váltanak le...

- De ez életveszélyes!

- Ugyan már! Közlitek ugyan, hogy kiléptek, de csak április 30-án! Közben én behívatom magam a Fridihez, ő most lett kitüntetve, ott hadoválok össze-vissza, hogy én nem akarok kisebbségi kormányzást, hogy engem meglepett a reakciótok, hogy ezt nem gondoltam volna stb. stb. Aztán módot találok arra, hogy elmondjam: csak az a baj, hogy az emberek nem értik a reformokat, de most majd úgy fogjuk elmagyarázni nekik, hogy végre megértsék. Orbánról meg elmondom, hogy csak azért nő a népszerűsége, azért akarják őt egyre többen, mert nem ismerik, mert nem tudják, hogy ki is ő valójában. És kijelentem, hogy ő egy lidérc.

- Ez mit jelent?

- Fogalmam sincs. Viszont jól hangzik. És tekintettel a kiélezett helyzetre, mindenki engem fog hallgatni, hetekre tematizálom a hazai és a külföldi médiát, és mialatt a tömeghisztéria a tetőfokára hág, mi szép csendben kibékülünk, és április 30-án, amikor bejelentjük, hogy megoldottuk a koalíciós válságot, már alig fognak emlékezni a népszavazásra meg a te álszavazóidra. Na?

- Tökéletes! És addig nem kormányzunk?

- Miért? Eddig kormányoztunk?

- Igaz... És ha válság lesz?

- Miért? Most nincs válság?

- Igaz... Kézcsókom Piroskának és Klárának!

- Átadom. És ne érts félre, csak az Ember tragédiájából idézek. Ha jól emlékszem, a Prágai színből: "Reggelre, Jánosom, ne felejtsd a pénzt!"