A zsidó Európa kulturális kalauza címmel figyelemre méltó könyv jelent meg 2002-ben franciául, majd 2004-ben ugyanez angol fordításban (The Cultural Guide to Jewish Europe, Éditions du Seuil/Fondation Jacques et Jacqueline Lévy-Willard, ISBN 2 02 061211 9) . Az idézett adatok az utóbbiból származnak, tehát a közelmúltból, így adatai naprakésznek tekinthetők. Újságírók és történészek tizenhat tagú csapata szerkesztette, akik a zsidó kultúra ismert kincsei mellett felhívták a figyelmet azokra is, amelyek más útikönyvekből hiányoznak, művük tehát hiánypótló.

A bevezető mottója:
„A legnagyobb veszély nem az, ha feledjük azt, ami a múltban megtörtént, hanem a lényegnek a felejtése, hogyan is történt.” Az idézet Yosif Hayim Yerushalmi-tól származik, aki a Zakhor (Emlékezz) című kulcsfontosságú zsidó történetírás szerzője. Már az ajánlásban is említésre kerül, hogy e könyvet nem lehetett volna megírni még tíz évvel ezelőtt sem. Ma viszont olyan erejű a zsidó Európa megújulása, hogy számos kiadvány születik, új múzeumok nyílnak, hogy beszéljenek arról a világról, amit a Soah söpört el. Ez a megújulás különösen nagy mértékű Berlinben.

Megjegyzendő, hogy Németország a II. világháború után Amerikától jelentős Marshall-segélyt kapott, most pedig az EU keretein belül hasonlóképp kiemelt támogatást az ország újraegyesítése utáni fejlesztéshez. A könyv is szól az Amerikából jövő kezdeményezésekről, segítségről, sőt rabbikról, akik igyekeznek visszaállítani azt a falusi és városi zsidó jelenlétet, amelyek egykor haszidista központok voltak. Tehát a Marshall-segélytől napjainkig, az EU keretein belül is zsidó segélyosztásról van szó.

Milyen Európáról szól a könyv? Természetesen nem a keresztényről, így nem is a keresztény határokról. A zsidó Európa az Atlanti óceántól az Uralig terjed,  tehát beleértve a mai Oroszországot és Ukrajnát, ahol a fél milliós zsidó közösség nagyságra második Franciaország után. De megjelenik a könyvben Törökország, legalábbis Isztanbul európai része. Ha visszatérünk arra a gondolatra, hogy e könyv nem jelenhetett volna meg tíz évvel ezelőtt, akkor most az adatokból az is kiolvasható, hogy a Zsidó Európa fentebb említett határai azonosak az Európai Unió tervezett végpontjaival is, tehát mindkettő zsidó érdekeltségű. Ezért nem lesz benne a kereszténység soha vezérlő eszmeként az európai alkotmányban.

Nemrég született döntés arról is, hogy az Európai Unió egyik kulturális fővárosa éppen Isztambul lesz, így joggal hozzátehető, hogy a zsidó Európáé. És épp emiatt nem kellene például Debrecennek nagyon törnie magát ezért a zsidó fővárosságért, feltéve ha tényleg magyarságát kívánja megőrizni.

Ami a könyv adatait illeti, természetesen a II. világháborús zsidó áldozatok 6 milliós száma megfelel a mai hivatalos, kanonizált adatoknak. Ami Magyarországot illeti: a könyv beosztásában sajátos hármas tájegységet jelöl meg, úgymint Budapest és Észak-Nyugat-Magyarország, a Kárpátok nyúlványai és Dél-Magyarország. A leírt városok pedig: Budapest, Győr, Sopron, Tokaj, Mád, Sátoraljaújhely, Kecskemét és Szeged. A kiemelések tehát nem azonosak azzal, ami egy nemrég megjelent zsidó-szlovák kiadású Európai Uniós térképen  szerepelnek. A könyvben van fontosabb mondandó is, nevezetesen történetírása 1700 évesre teszi a zsidó jelenlétet a Kárpát-medencében. Igazi virágzásukat II. József türelmi rendelete után, majd a további Habsburg-összefonódások idején érték el. A XX. századi világháborúk között pl. Budapesten az anyagi javakat már 40 %-ban birtokolták, noha részarányuk a lakosságban csak 6% volt.

Az idézett adatok szerint a háború alatt 600 000 magyar zsidót deportáltak. Bár a könyv összefoglalóan egyértelműen a magyarországi zsidó reneszánszról ír, említ egy mondatot Fejtő Ferenc újság- és történetírótól származóan, hogy a magyar társadalom még nem egyenlítette ki igazán a történelmi tartozását. „A nemzet nevében még senki nem fejezte ki a korábbi eseményektől való teljes elhatárolódását, nem ismerte be az ország szégyenét és bűnrészességét – és szerinte meglepő módon a történelmi könyvek is meglehetősen langyosak e témában.” Ha langyosságról lehet beszélni, akkor a jelen köztársasági elnök az, csaknem minden, a nemzetre vonatkozó sorskérdésben. Fejtő Ferenc fentebbi sorai pedig úgy csapják arcul a magyarságot, hogy illő lenne ez ellen nemzetközi fórumon tiltakozni.

Visszatérve a könyv címére: Kulturális kalauz, miként kerülhetett ebbe olyan politikai vélemény, hogy Fejtő Ferencnek elég-e már a bocsánatkérés? Fejtő Párizsban él, és onnan üzenget vissza. Nincs a könyvben még egy más országbeli példa, hogy külföldön élő polgára hasonlóképp nyilatkozna saját (vagy volt) hazájáról. Annak az országnak, ahol immár egész évben zsidó fesztivál van. Az eddigi nyári fesztiválok mellett a 2007-es év újdonságaként Budapesten megjelent a tavaszi zsidó fesztivál is, de karácsonyig is eltart a zsidó megemlékezések sora.

(részlet a szerzőnek az Ünnepi Könyvhétre megjelenő: Kölcsey halála és a zsidók honfoglalása című könyvéből)

Dr. Nagy Attila
orvos, közíró, Debrecen

tempus44.wordpress.com/2007/05/