Megemlékezés Buda visszavételére

1686 szeptember 2-án, több mint három évszázaddal ezelőtt az egyesült keresztény európai seregek óriási győzelmet arattak a Budai Várat védő török erők felett és ezzel megkezdődhetett a török kiűzése a magyar területekről.

Az Arcvonal budapesti csoportja tavaly már megemlékezett az évfordulóról. Idén egy magánszemély által bejelentett kulturális rendezvényhez csatlakozott az MNA és az EMM helyi csoportja. A zártkörű megemlékezést támogató Arcvonal-csoport több tagja díszőrséget állt, továbbá a koszorúzó egység is nagyban emelte a rendezvény fényét, mely a Vár tövében található, a győzelem emlékére 1936-ban emelt emlékműnél került megrendezésre. A katonai külsőségek jelenléte mellett a rendezvény messzemenően civil jellegű volt.

A helyi MNA csoportvezető megemlékező beszédében összefoglalta a történelmi eseményeket, rámutatva azok előzményeire és kihatásaira is. A több tízezer főt számláló keresztény sereg Bécs sikertelen török ostroma után egyre inkább felülkerekedett a régió török erőin. Buda visszafoglalására az első kísérlet 1684-ben még sikertelen volt.

1686-ban azonban a siker a közelben levő felmentő török sereg ellenére is előre látható volt. Az ostromló seregben harcolt 15.000 főnyi magyar is, élükön a hajdúkkal, akik mindig az első vonalban voltak.

Szeptember 2-án a döntő roham során a vár északi oldalán sikerült a betörés és véres kézitusával tarkított küzdelemben a várat védő több mint tízezer fős török védősereg gyakorlatilag megsemmisült. A várvédő Abdi Abdurrahman - az utolsó budai pasa - igazi harcosként, becsülettel harcolt és esett el saját emberei oldalán.

A győzelmet egész Európában megünnepelték. Magyarország számára ez a győzelem azonban nem a függetlenséget jelentette, hanem egy olyan elnyomásnak, a Habsburgok dicstelen uralkodásának kezdetét, mely talán még a török hódoltság ideje alatt elszenvedett károknál is többet ártott. Nem véletlen, hogy az ostrom során a szövetséges fővezérség kínosan ügyelt arra, hogy a magyar csapattestek egymástól elkülönítve harcoljanak. Értéktelen "fogyóeszközként" tekintettek a magyarokra, ezért volt az is, hogy mindenhova őket küldték előre. A magyar ember azonban, kivált, ha a saját földjéért harcol, soha nem hátrált meg a nehézségek elől, ezt bizonyítja a hajdúknak az ostrom során tanúsított bátor helytállása is. A számítgatás, nehézségek elől kiutak keresése idegen a magyar katonajellemtől. Történelmünk számos későbbi eseménye is hűen példázza ezt.

Buda visszafoglalása tehát összefoglalva nem végállomása, hanem egy fejezete volt a magyar függetlenségi harcoknak, mely különböző formákban, évszázadok óta tart azóta is.

A megemlékezés végén a jelenlevők mécseseket gyújtottak az elesett szövetséges katonák emlékére.

A bátran, egyenlő félként küzdő ellenségnek kijáró mély tisztelet illeti az elesett török harcosokat is, élükön az utolsó budai pasával, aki inkább a halált választotta, hogy teljesíthesse katonai kötelességét. Ennek jeleként szintén mécseseket gyújtottak meg a megemlékezés résztvevői Abdi Abdurrahman emlékműve előtt, mely az egyetlen olyan emlékmű az egész országban, melyet egy idegen (ellenséges) hadvezér emlékére állítottak.

A rendezvény végig békésen, emelkedett hangulatban zajlott. Különlegessége abban is rejlik, hogy hosszú évek óta ez volt Budapest határain belül az első olyan rendezvény, melyen az Arcvonal hivatalosan is képviseltette magát.

Németh Krisztián – Jövőnk.info