Hosszas egyeztetés után, július 13-án kedden sikerült megérkeznünk a „Nyílt Tábor” színhelyére. A tábor vezetői köszöntöttek minket és az első perctől kezdve nagyon közvetlenül viselkedtek velünk. Gondoltuk is, hogy gyorsan megháláljuk ezt, és felajánlottuk a „közösbe” a magunkkal hozott karton ásványvizet. Erre a Tábor Vezetője csak annyit mondott, hogy vigyük csak magunkkal azt a vizet, mert nagyon nagy szükségünk lesz rá. Ez a mondat gyakorlatilag előrevetítette mindazt a fáradtságot és erőfeszítést, ami a Tábor során végigkísért minket.

A kihalt laktanyaépület egyik termében lettünk elszállásolva. Lepakoltunk és megismerkedtünk a többi Bajtárssal, akik az ország minden szegletéből érkeztek a Táborba.

Nem sokkal később kezdetét vette az első foglalkozás, egy három órás küzdősport edzés. Kiképzőink sokrétűségének köszönhetően vegyes volt a tananyag, de leginkább a Box és Kempo elemek domináltak. Az edzés végén szabad küzdelemre került sor, ahol nem finomkodtunk egymással.

Az este folyamán a frissen kijelölt rajparancsnokok vezetésével felállt az éjszakai őrség. A kiképzők felhívták a figyelmünket, hogy legyünk éberek, mert bármi megtörténhet. Ez a dolog be is igazolódott. A szakaszunkat éjjel egy óra körül támadás érte; a körletünkben három „kézigránát” landolt.

Mivel az őrség nem riadóztatott, ezért a következő napunk úgy indult, hogy az egész csapat megkapta a büntetését: fekvőtámasz, guggolásból felugrás, stb.

A második napon, reggeli után ismét közelharc oktatás következett. A tananyag késhasználat és kés elleni küzdelem volt. A két órás edzés végén ismét megjelent a Táborvezető és a következő vészjósló mondatot intézte hozzánk: „Pihenjétek ki magatokat, mert az esti program fizikailag és lelkileg nagyon megerőltető lesz”!

Arra a kérdésre, hogy mégis hogyan készüljünk, azt a szintén nem túl biztató információt kaptuk, hogy a program elnevezése „Gyilkos folyosó” és sehogy sem tudunk rá felkészülni.

A délután egy része épületharc alapjainak az elsajátításával telt, majd elérkezett az idő. Bemelegítettünk, majd elvezettek minket egy távolabbi laktanyaépületbe. A felső emeleti folyosó lépcsőfordulója előtt várakoztattak minket, úgy hogy nem láttunk semmit, csak az üvöltözést hallottuk.

A Táborvezető ismertette a feladatot. A folyosón négy állomás van, végig kell verekedni magunkat bármi áron, nem lehet feladni és nincs meghátrálás sem. Sérülések lesznek és vér is fog folyni, de ez nem jelent kibúvót senkinek.

Amikor az első Bajtársunkat megláttuk véres arccal visszatérni, még jobban megijedtünk, de a Táborvezető folyamatosan tüzelt minket és kisebb nagyobb sérülések árán, de mindenki teljesítette a feladatot.

A végén a négy kiképző, akik nem mellesleg több dan-os mesterek és különböző küzdősportágak bajnokai, gratuláltak nekünk és ezzel az aktussal mi is kiérdemeltük a „Harcos” jelzőt.

Este Ifj. Győrkös István tartott nekünk előadást, ami inkább kötetlen beszélgetés volt.

Szó esett hitről, hazáról, nemzetről és a közös jövőnkről. Ezután mindenki fáradtan, de a szívében büszkeséggel tért nyugovóra.

A harmadik napon jutalomból előkerülhettek az airsoft fegyverek is.

Reggel párbajlövészet volt, majd a reggelit követően egy komplex harcászati feladatot kellett végrehajtani.

Fel kellett deríteni az „ellenséget”, akik egy épületbe vették be magukat, megrohamozni az épületet, likvidálni őket, kiszabadítani a túszt és visszavinni a bázisunkra, végül hatástalanítani a „pokolgépet”. A feladatot félig sikerült csak végrehajtani, de mindenkinek nagyon tetszett a gyakorlat.

A kései ebéd után a kiképzőinkkel kiértékeltük a feladat végrehajtását és átbeszéltük a hibákat.

 

A három napos „Nyílt Tábor” ezzel gyakorlatilag véget is ért, de a Táborvezetés felajánlotta, hogy maradhatunk a „Nagy Táborban” is, mert elégedettek voltak a hozzáállásunkkal.

 

Elbúcsúztunk azoktól a Bajtársaktól, akiknek muszáj volt hazamenniük és átköltöztünk a központi épületbe.

 

Késő délután a kiképzőink ügyességi feladatokat adtak nekünk.

 

Egy több emeletes elhagyatott tiszti szállóhoz vezényeltek minket. Öt lépcsőház volt, öt különböző feladattal, így öt rajra osztottak fel minket. Személy szerint nekem ezek a feladatok tetszettek a Tábor ideje alatt a legjobban.

 

Voltak egyénileg végrehajtható feladatok és voltak olyanok, amiket kizárólag csapatmunkával lehetett megoldani. Ablakon behatolni, egyik emeletről átmászni a másikra, erkélyre felmászni kötélen, ugyanígy kötéllétrán, majd lemászni, stb.

 

Ezután következett a „feketeleves”. 40 fokban, zubbonyban futottunk ismeretlen cél felé. Ez alaposan próbára tette a tűrőképességünket. A ”végcél” előtt közvetlenül a jobb futók bevártak minket lemaradozókat, így az utolsó 100 métert együtt tettük meg énekelve. Mint kiderült, a cél a tó volt, amibe mindenki önfeledt boldogsággal vetette bele magát.

Bár ezen az éjszakán is nagyon meleg volt és folyamatosan csíptek a szúnyogok, mégis mindannyian nagyon mélyen aludtunk.

A negyedik nap délelőttjén a tábor városi harc- és épületharc feladatokat hajtott végre. E feladatsor végrehajtása során is rengeteg tapasztalatra tettünk szert. Szerencsétlenségemre az egyik behatolási kísérlet során alaposan elvágtam az ujjamat, így a gyakorlat második feléről lemaradtam.

A délután első felében került sor az Arcvonal tagok eskütételére. Mint „kívülálló” szervezet tagja elmondhatom, hogy a szertartás nemcsak katonás volt, hanem magasztos is.

A nap további részében az újonnan érkezetteknek még teljesíteniük kellett a „Gyilkos folyosót”, míg mi, szabad foglalkozás keretein belül, ismét elmentünk a tóra fürdeni. Vacsora után Ifj. Győrkös István tartott előadást, ami a Szellemi Harc címet viselte. Amellett, hogy tanulságos és érdekes volt a tartalma, erősen harmonizált a tábor eddigieknél erősebb és harcosabb mivoltával.

Az ötödik napon, szombaton napközben ismét összetett városi harc- gyakorlatokat hajtottunk végre. Kiképzőink elmondták, hogy teljesítményünk fokozatosan javul és a hibák ellenére a végére egész jó csapatmunkát végeztünk.

Bár a Tábor vasárnap délelőttig tartott, nekem a gyakorlat után haza kellett utaznom. Elbúcsúztunk bajtársainktól, annak reményében, hogy minél hamarabb viszontláthatjuk egymást, s ezután hazaindultunk.

A végére szeretnék egy-két személyes gondolatot megfogalmazni.

Annak ellenére, hogy „külsősként” vettem részt, mindenki közvetlenül viselkedett velem, a hangulat a harcias szellem mellett remek volt, mindenki, mindenben segítőkésznek mutatkozott. A bajtársias légkörön túl a fegyelem volt az, ami még megfogott. Ha valaki csúnyán beszélt, vagy magyar emberhez nem méltó kifejezéseket használt, már nyomhatta is a fekvőtámaszokat.

Elismerés illeti még a Tábori konyhán dolgozó lányokat, mert mindig finomakat ettünk. Szeretném még kiemelni az egyik Bajtársunkat, aki, 59 éves kora ellenére, minden feladatot ugyanúgy végrehajtott, mint mi, fiatalok. Igazi megtiszteltetés volt mellette végigcsinálni a Tábort.

Végül szeretnék köszönetet mondani az Arcvonal vezetőségének, amiért meghívtak minket, emellett a Tábor vezetőinek és a kiképzőknek is köszönjük a lehetőséget!

 

Gunhard - A Székely-Magyar Nemzetőrség tagja